INTRANET ➔

VISSZA

Sára Luca Boncsér

teacher

Több mint tíz éve foglalkozik improvizációs színházzal, színészi pályafutását az Andrew Hefler által vezetett Grund Színház improvizációs társulatában és alkotóműhelyében kezdte, ahol számos előadásban játszott, és megannyi improvizációs képzést vezetett. Később független színészként dolgozott a Trojka Színházi Társulással, emelett részt vett filmek és sorozatok alkotásában színészként és trénerként. Jelenleg a Grund előadásaiban, független produkciókban, illetve a Kecskeméti Hírös Gasztroszínházban játszik.

Mindezek mellett kommunikációs trénerként dolgozik, ahol alkalmazott improvizációs technikákkal segíti céges csapatok fejlődését és alakulását. Életének fontos része még a társadalmi egyenlőségért történő tevékeny munka, a Jamba Hungary-nél megváltozott munkaképességű emberek integrációjával foglalkozik, és állandó trénere az Integrom roma integrációs programnak is. Két éve vezeti saját improvizációs csoportját, ahol civilek foglalkozhatnak előadói technikákkal, jelenetalkotással.

Esztétika szakos alapképzést végzett, jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen tanul pszichológiát, ahol az improvizáció, mint fejlesztő metódus van a kutatásai középpontjában.