Művészeti és Tudományos Diákkör
A Művészeti és Tudományos Diákkör a felsőoktatási és középfokú képzésben részt vevők önálló kutató és alkotói munkáinak biztosít szakmai fórumot. A diákköri munka a hallgató és oktató közös tevékenységén alapul, melyben az oktató — mint az adott szakterület elismert képviselője — mentorálja a hallgató munkáját.
A kutatás eredményeiről a hallgató először az intézményi Diákköri Konferencián számol be, amit a Főiskola oktatóiból álló zsűri értékel.
A legjobbnak tartott munkákat a Főiskola benevezi a kétévente megrendezett Országos Tudományos/Művészeti Diákköri Konferenciára (OTDK), ahol a hallgató a Művészeti és Művészettudományi Szekció tagozataiban, a szakterülethez tartozó magyar és határon túli egyetemek oktatóiból álló zsűri előtt mutatja be az eredményeit.
A diákköri munka eredményeinek bemutatására a Főiskola az – a jelentkezásek függvényében – a tavaszi és az őszi szemeszter folyamán házi konferenciákat rendez. A BCKF házi fordulójára nevezhetnek azok a másik iskolában tanuló diákok is, akiknek az intézménye nem rendez házi fordulót. A konferencián való részvétel feltétele a felhívásnak tartalmilag és formailag is megfelelő jelentkezés benyújtása.
A jelentkezés (rezümé beküldésének) következő határideje: 2025. március 30.
május házi konferencia
A pályamunka beküldésének határideje: 2025. április 30.
A házi TDK konferencia időpontja: 2025. május hónap folyamán.
2025-ben az OTDK Művészeti és Művészettudományi szekciójának házigazdája az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem.
Időpontja:
2025. április 23–25.
Aktuális információk a szekciókról és a rendező intézményekről itt érhető el:
A Művészeti és Művészettudományi Szekció felhívása itt érhető el:
Az OTDK nevezés, részvétel módja és folyamata:
Művészeti és Tudományos Diákköri Konferencia
A művészeti képzésben részt vevő hallgatók a Művészeti és Tudományos Diákköri Konferencia keretében mutathatják be alkotásaikat, kutatásaikat. A Diákkör célja a hallgatók kötelező iskolai feladatokon túl végzett alkotói és kutatói tevékenységének bátorítása, segítése és értékelése. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a legfontosabb kérdéseket. A hivatalos és részletes országos felhívást a jelentkezés előtt mindenképpen érdemes átolvasni a tartalmi és formai kritériumok megismerése érdekében!
Miért érdemes részt venni?
- Szakmai mentorálás: A jelentkező a választott témában való elmélyüléshez, kutatáshoz, a prezentációra való felkészüléshez szakmai támogatást kap a konzultációk során.
- Szakmai értékelés: A konferencián bemutatott pályaművekről szakmai visszajelzést kap a szakértőkből álló zsűritől.
- Szakmai elismerés: A konferencián kapott díjak előnyt jelenthetnek hazai és külföldi ösztöndíjak és pályázatok elbírálásakor, a mesterképzésre (MA), illetve a doktori képzésre (DLA, esetleg PhD) való bejutásban, középiskolások esetében pedig a felsőoktatási intézménybe való jelentkezés során. Mindez fokozottan igaz azokra, akik az országos versenyen is részt vesznek és pályadíjat nyernek
- Szakdolgozat: A TDK-ra benyújtott dolgozat szakdolgozatként is elfogadható, ill. leadott (de még nem megvédett) szakdolgozattal is lehet nevezni a TDK-ra.
Kik jelentkezhetnek?
- BA és MA képzésben résztvevők is jelentkezhetnek.
- Nevezhetnek olyan hazai vagy külföldi felsőoktatási intézmények hallgatói is, akiknek az intézménye nem szervez házi fordulót, amennyiben a benyújtott pályamunka kapcsolódik a Főiskola szakmai-oktatási profiljához a cirkuszművészethez, illetve a kortárstánchoz, vagy ezen területek kutatásához.
- Olyan kimagasló művészeti tevékenységet végző középiskolások jelentkezését is várjuk, akik szakmai tevékenységüket szeretnék megmérettetni a felsőoktatási közegben.
- Pályamunkák egyénileg vagy csoportosan is benyújthatók. A részletes feltételek a központi felhívás 2. számú mellékletében található.
Milyen munkákkal lehet nevezni?
- Alkotó és előadóművészeti területen bármilyen műfajú és témájú munkával lehet pályázni, nem feltétel, hogy a hallgató képzéséhez szorosan kapcsolódjon.
- Művészetelméleti, művészetpedagógiai területen a dolgozat témájára vonatkozóan nincs előírás azon felül, hogy mutasson túl a képzésben oktatott tananyagon. Az egyéni érdeklődés, képesség, a ráfordított idő és a témavezetővel való összhang határozza meg, hogy a kutatott téma kidolgozásában milyen messzire jut valaki.
- A Művészeti és Művészettudományi Szekcióban az alábbi területeken adható be pályamunka:
- I. Vizuális művészeti alkotás
I/1. Síkbeli művészet: festészet, képgrafika (egyedi és sokszorosító), tervezőgrafika, fotó stb.
I/2. Térbeli művészet: szobrászat, építőművészet, design, installáció, land-art, szcenika, ötvös, textil, kerámia, belsőépítészet, környezettervezés stb.
I/3. Időbeli művészet: animáció, rövidfilm, multimédia, intermédia, videó stb.
I/4. Térbeli-időbeli művészet: akcióművészet, performance, happening stb. - II. Zenei alkotóművészeti, zenei és színpadi előadóművészeti tevékenység
II/1. Zenei alkotás: (saját kompozíció bemutatása, elemzése)
II/2. Zenei előadás: klasszikus zene, jazz, népzene, egyéb (pl. különböző 20. századi vagy kortárszenei irányzatokban komponált művek, könnyűzenei alkotások)
II/3. Színpadi előadás: színművészet, bábművészet, táncművészet, mozdulatművészet stb. - III. Művészetelméleti pályamunkák
III/1. Művészettörténet és művészetkritika
III/2. Művészetfilozófia és esztétika, művészetpszichológia és -szociológia, kulturális antropológia, néprajz, kultúrtörténet, művészeti menedzsment, kommunikációelmélet stb.
III/3. Szakelmélet minden művészeti ágban
III/4. Művészetpedagógia és szakterületi szakmódszertan
- I. Vizuális művészeti alkotás
Milyen formátumú a benyújtott pályamunka?
- I. Vizuális művészeti alkotás esetén az alkotófolyamat írásos ismertetése 3-5 oldal terjedelemben, valamint a mű dokumentációja és a prezentáció vázlata ppt formátumban.
- II. Zenei alkotóművészeti, zenei és színpadi előadóművészeti tevékenység esetén a koncepció ismertetése 3-10 oldal terjedelemben, valamint a mű dokumentációja és a prezentáció vázlata ppt formátumban.
- III. Művészetelméleti pályamunkák esetében egy 15-50 oldalas szöveges dolgozat a pályázat, valamint a prezentáció vázlata ppt formátumban.
- Az írásos munkák formai követelményeinek rövid összefoglalása itt érhető el. A részletes formai és tartalmi előírásokat a szekciófelhívás 4. melléklete tartalmazza.
Milyen formátumú a bemutatkozás?
- A pályaművek bemutatása egy maximum 20 perces szóbeli prezentáció keretében történik, melyhez PPT formátumú vetített anyag kapcsolódik. Az eredeti alkotások dokumentációját (vagy annak részleteit) az előadás keretében kell bemutatni.
Kik és hogyan értékelik a munkákat?
- A házi forduló során a Főiskola tanárai alkotják az értékelő bizottságot. A legjobbnak tartott munkákat a Főiskola benevezi a kétévente megrendezett Országos Művészeti Diákköri Konferenciára.
- Az Országos Művészeti Diákköri Konferencián a hallgató a Művészeti és Művészettudományi Szekció tagozataiban, a szakterülethez tartozó magyar és határon túli egyetemek oktatóiból álló zsűri előtt mutatja be az eredményeit. A prezentációt, ill. a dolgozatot egy független bíráló bizottság adott szempontok alapján minősíti. A vetített prezentációra (ill. elméleti szak esetén a dolgozatra) és az előadásra adott pontok összege alapján állapítja meg a zsűri a sorrendet.
Mik az értékelés szempontjai?
- Műalkotás esetén: a téma eredetisége, a tartalomnak megfelelő szakmai/művészi színvonalú megvalósítás, a műalkotás és a kapcsolódó írásmű harmonikus prezentációja.
- Művészettudományi dolgozat esetén: a téma aktualitása, újszerűsége, a szakirodalom ismerete, az elért eredmények, azok érvényessége, fontossága, a dolgozat érvelése, stílusa, a dolgozat strukturáltsága, formai színvonalának minősége, illusztráltsága, valamint hivatkozások szakszerűsége a művészettudományi terület sajátosságainak megfelelően.
- Szóbeli ismertetés, előadás értékelési szempontjai: érthetőség, tagoltság, terjedelem, stílus, a szemléltetés színvonala, vitakészség.
Milyen nyelven lehet a pályamunkákat elkészíteni?
- Az OTDK nyelve a magyar, de a Művészeti és Művészettudományi Szekció befogad angol nyelven készített pályamunkákat is. Nem magyar anyanyelvű pályázó esetén a pályamunka és a prezentáció nyelve angol. Ha magyar anyanyelvű hallgató angol nyelvű pályamunkát nyújt be, akkor az adatlapot/rezümét a hallgatónak a pályamunka nyelvétől függetlenül magyarul kell beadnia, illetve előadását magyarul – vagy legalább részben magyarul – kell megtartania.
Hogyan lehet jelentkezni?
- Első körben egy kb. 500 szavas rezümét kell beküldeni. A rezümék alapján írásban adunk visszajelzést arról, hogy a tervezett pályamű meghívást kap-e a házi konferenciára. A rezüméket a „TDK Rezümé” űrlapon kell beküldeni.
- Második körben a házi konferenciára meghívott és elkészített pályamunkákat kell beküldeni, ami tartalmazza az írásos pályamunkát, a prezentáció vázlatát ppt formátumban, valamint művészeti alkotás esetén annak dokumentációját is. A konferenciára jelentkezni az erre a célra létrehozott „TDK pályamunka” űrlapon. A hallgató ezt az anyagot fogja prezentálni az intézményi forduló bizottsága előtt.