Keresés

INTRANET ➔

VISSZA

Dányi Viktória

fotós

Szabadúszó kortárstánc művész, alkotó és fotós. Tanulmányait a Budapest Táncművészeti Szakközépiskolában, a London Contemporary Dance School-ban és a Budapest Kortárstánc Főiskolán végezte. Alkotói és előadói munkájáért háromszor nyerte el a Lábán-díjat (Pataky Klári – Nagyon jól vagyok, légyszi ne keress; Bloom – City; Dányi/Molnár/Vadas – Nyúzzatok meg), valamint két alkalommal beválogatták az Aerowaves 20 ígéretes európai alkotója közé (Bloom – City; Dányi/Molnár/Vadas – Nyúzzatok meg).

Táncművészként és alkotótársként számos hazai és nemzetközi alkotóval dolgozott együtt, többek között: Varsányi Péter, Hiroaki Umeda, Jérôme Bel, Berger Gyula, Gál Eszter, Hód Adrienn, Molnár Csaba, Kálmán Eszter, Mészáros Máté, Pataky Klári, a Tünet Együttes és Vass Imre. 2020 óta Furulyás Dórával – alkotótársával – a közösen alapított Mothers Back kollektívában dolgozik, amely az anyaság előadóművészekre gyakorolt hatását kutatja és teszi láthatóvá különböző művészeti projektek révén.

Táncművészi munkája mellett hivatásos fotósként is dolgozik. Fotósként a mozdulat dinamikájának megragadására törekszik, amit tánc- és portréfotóiban egyaránt alkalmaz. 2023 óta együttműködik a Főiskolával, ahol a diákok portfólióját és az előadások fotódokumentációját készíti.