A cirkuszművészeti munka gyakorlati és elméleti alapokra épül, mely gyakorlat és elmélet soha nem válik külön. Ugyanígy a cirkuszművészeti tanárképzésben sem válhat külön gyakorlat és elmélet. A cirkuszművészet központi eleme a kockázat. Ezt csak biztonságos körülmények között lehet fenntartható módon létrehozni, és újrateremteni akár naponta többször is a porondon, ha a cirkuszművész munka közben “soha egy pillanatra sem gondolkodik el”.

‘A kockázat a gyakorlat és elmélet organikus összeolvadása a porondon, a jelen intenzív pillanatában.’

Ezt a célt legjobban az integrált gyakorlat és elmélet alapú képzés szolgálja, ahol minden információ és tudás a képesség és készség szintjén épül a cirkuszművész személyiségébe. Ezt mechanikus gyakorlás (idomítás) útján is el lehet érni, azonban a mai cirkuszművészet egyetlen ága sem – sem a tradicionális, sem a kortárs cirkusz – nem dolgozik ma már munkájukat mechanikusan végző, önromboló módon dolgozó “cirkuszművészeti betanított vagy segéd munkásokkal”. Egy fenntartható életpálya csakis az organikus és transzferálható tudás alapjaira épülhet. A cirkuszművészet által a közönségre, a társadalomra gyakorolt hatás központi értékei – a bizalom, a szolidaritás, a precizitás, a személyesség, egyén és csoport összhangja, a maximalizmus csakis ilyen képzést nyújtó pedagógusok munkája alapján jelenhet meg. Nem lehet ez másképp a pedagógusok képzésében sem.