INTRANET ➔

VISSZA

Fejes Kitty

cirkuszi táncos BA
évfolyamvezető

Táncművészeti tanulmányait az Állami Balettintézet klasszikus balett képzésén kezdte, ezután számtalan modern tánccal kapcsolatos workshopon fejlesztette képességeit. Tíz éven át Ladányi Andrea társulatának, az L.A. Dance Company-nak a szólótáncosa, hét évig a Közép-Európa Táncszínház táncművésze volt. Színpadi mozgást tanított három évig a Zeneakadémián, és tizenöt éven keresztül a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanáraként.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem koreográfus szakán Iglódi István és Györgyfalvay Katalin osztályában végzett 2007-ben. Több mint 150 zenés produkcióhoz készített koreográfiát, melyek során éppúgy dolgozott táncosokkal, musical színészekkel, operaénekesekkel, prózai színészekkel, bábművészekkel mint artistákkal. 2022 óta a Fővárosi Nagycirkusz Tánckarának vezetője és koreográfusa.

2023-ban Különdíjat kapott a Saint Paul Les Dax Nemzetközi Cirkuszfesztivál Elnökétől a fesztiválon való koreográfusi munkájáért.

A Cirkuszi táncos szak évfolyamvezetőjeként célom, hogy specifikus tudással, nyitott gondolkodással és kreatív szemlélettel engedjük útjára a diákokat. Óráim során, a színpadi mozgás elemzése mellett önálló koreográfiák készítése és kivitelezése a fő szempont, melyeken keresztül nem csak előadóként, hanem próbavezetőként is részletezzük az adott produkciót és annak próbafolyamatát.