VISSZA

Kulcsár Vajda Enikő
pedagógus
Táncművészeti tanulmányait a Budapest Tánciskolában kezdte, ahol kortárs-modern táncos OKJ képzettséget szerzett. Az iskola elvégzése után két évig a Közép-Európa Táncszínház tagja volt, itt dolgozott többek között Horváth Csabával, Bozsik Yvette-el, Krisztina de Chatel-lel, majd szabadúszóként folytatta a pályáját, és koreográfusi tanulmányokat folytatott. Dolgozott az akkor alkotó kortárs koreográfusok jelentős részével (pl. Hód Adrienn, Gergye Krisztián, Szabó Réka), emellett koreográfusként önálló darabokat is készített.
Tanárként érdeklődése a mozgásanatómia és edzéselmélet területei felé fordult, többféle sportoktatói és jógaoktatói végzettséget is szerzett. Az Anyatest Projekt alapítója és szakmai vezetője. A művészeti tevékenység mellett videós újságíróként is dolgozott, illetve elvégezte az ELTE szociológia szakát kommunikáció és média szakirányon.
Mobility és Regenerative Stretching
Az óra fókuszában a táncosok fizikumának, testhasználatának, testtudatának fejlesztése áll. Anyaga nagyban épül a jóga, és a mobility gyakorlatok mozgásanyagára, illetve a különféle nyújtási reflexek idegrendszeri segítésének technikáira. A cél fizikailag az, hogy az egyes ízületek mozgásterjedelmét fenntartsuk és fejlesszük, az asszimetriákat, lemaradásokat, relatív különbségeket csökkentsük. Messzebbről nézve pedig egy szabadabb, bátrabb, erősebb, tudatosabb testet – és táncost – fejlesztünk a gyakorlatokkal.